Skip to main contentSkip to footer

Közúti baleset

sikereink

Egy családban elváltak a szülők. Édesapa láthatásra vitte három gyermekét mikor frontálisan karamboloztak. Egy gyermek és az édesapa a helyszínen életét veszítette. Édesapa volt az okozó. A másik két gyermek súlyos-életveszélyes állapotban került kórházba. Jelentkezett náluk valaki, aki megbízást is kapott, hogy intézze a kártérítésüket. Az édesanyának a két másik egészségesen maradt gyermeknek (ők a balesetben nem voltak érintettek), a két sérült gyermeknek összesen a nővérük valamint az édesanya  gyermeke halála után 6.500.000 ft-ot fizettetett ki az a képviselő, kinek a megbízást adták, azzal együtt lemondatták őket minden további ezzel kapcsolatos jogukról, az egyezség aláírásával. A két súlyosan sérült gyermek a saját sérülései után, (súlyos tüdő, lép, máj ,borda többszörös törések, valamint a másik gyermek mindkét combcsontjának törései) 1.200.000, és 600.000 ft vagyoni, és sérelemdíjat kaptak. Elégedetlen édesanya hozzánk fordult segítségért. A nagymama, ki az unokája halála után egy forintot nem kapott az előző jogi képviselő által, hiszen kárigényét be sem jelentették az nálunk az első egyezségi ajánlattal 400.000 ft, amit nem fogadtunk el. A második ajánlat 700.000 ft volt, azt sem tartottuk megfelelőnek, a harmadik ajánlat 1.000.000.- volt. Ügyfelünk nem kívánt pereskedni, ezért a harmadik egyezségi ajánlatot elfogadtuk. A gyermekek saját sérülései után járó kártérítési peres eljárás még folyamatban van.

Ön, vagy hozzátartozója közlekedési balesetet szenvedett?

Vállaljuk hazai és nemzetközi baleseti kártérítési ügyek gyors, korrekt lebonyolítását!
Keressen minket bizalommal!

Kapcsolatfelvétel

Kérjen tőlünk segítséget közlekedési balesettel kapcsolatos kártérítési ügyében!

Ingyenes konzultáció – Jelentkezzen és segítünk érvényesíteni jogos kártérítését, hozzáértő ügyvédi csapat segítségével.

Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail címet.
Fill out this field
Fill out this field
Ez a weboldal reCAPTCHA-val védett, és a Google Adatvédelmi irányelvei, valamint Szolgáltatási feltételei érvényesek.
Alfa Kártérítés konzultáció egy baleseti kártérítés ügy sérült érintettjével

Ne késlekedjen, lépjen időben!

Ha közúti közlekedési balesettel kapcsolatos személyi sérüléssel járó káresemény érte vétlenként, fontos, hogy még időben (5 éven beül) szakértői segítséget kapjon a kártérítési igény érvényesítéséhez!  Az Alfa Kártérítés Kft.-nél sokéves tapasztalattal rendelkező szakembereink segítenek eligazodni a baleseti kártérítés folyamatában, az egyeztetéstől egészen a teljes kártérítési összeg megszerzéséig.

Mihamarabb vegye fel velünk a kapcsolatot, a  konzultációnk ingyenes és kötelezettség nélkül segítünk felmérni mekkora baleseti kártérítésre lehet jogosult közlekedési baleset esetén.