
A közlekedési balesetek károsultjai sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy milyen kárigényt érdemes benyújtani a biztosító felé. Egy átgondolatlanul beadott kártérítési igény akár milliókkal kevesebb összeget jelenthet a károsult számára. Érdemes tehát átgondolni, hogy milyen céget bízunk meg az ügyünk képviseletével a biztosítóval szemben.
Sikerünk: 1,5 millió helyett 12 milliót harcoltunk ki
Mai pozitív, újabb HATALMAS sikerünk. Ügyfelünk bal alkarjában közlekedési baleset miatt haránt irányú törés, jobb kézfejében pedig kézközépcsont törést szenvedett. Műteni kellett mindkét kezét. A jobb kéz 5. Kézközépcsontja nem forrt megfelelően,maradandósággal gyógyult .Ügyfelünk mielőtt minket választott volna 1.500.000 Ft-os egyezségi ajánlattal rendelkezett, másik kárrendező cég munkájának köszönhetően. Nem fogadta el az ajánlatot,és a megbízását is visszavonta. Így került hozzánk. Ma kaptuk meg a kimunkált, mindenre kiterjedő kárigényünk eredményeképpen az egyezségi ajánlatot, mely egyik nagyon ütős referencia anyagunkká vált, 15.000.000 Ft-ról szól. Ügyfelünk 3.000.000 ft-tal elégedett lett volna. Mi 12.000.000 Forintot tettünk méghozzá!
Átvett sikerten ügy sikeres lezárása
Egy édesanya közlekedési balesetben elveszítette egy gyermekét, másik kettő ugyanabban a balesetben nagyon súlyosan sérült. Megbíztak egy kárrendező céget, kártérítési igényük érvényesítésére. A nagyszülőket kizárták a kártérítési eljárásból, az édesanya a halott gyermeke után, és a két élve maradt, de nagyon súlyosan sérült gyermeke után összesen 7 millió forintot kapott egy másik kárrendező iroda munkássága után, és lezárták volna az ügyet. Szerencsére kapcsolatba került velünk, mi peren kívül a nagyszülőknek (kinek az első egyezségi ajánlata általunk 400.000 ft volt) 1.000.000 Ft-ot intéztünk. A két sérült gyereknek fejenként további 4-4 Millió forintot intéztünk fejenként. Mindezt úgy, hogy más már nagyon csúnyán belerondított az ügybe! Az anyukával sajnos aláíratták az egyezséget!
Amikor teljesen rossz kezekbe kerül az ügy
Legutóbb egy nyaktól lefelé lebénult hölgy keresett meg minket! A balesete óta eltelt 4 év. A balesetet utasként szenvedte el. A kárrendező cég nem tudott a biztosító passzív hozzáállásával mit kezdeni. Nagy nehezen indítottak egy keresetet a biztosítóval szemben, a keresetlevél 40.000.000 Ft-ról szólt. Nem ennyit ér még minimum 40 év gondozásra, ápolásra szorulás! A profi jogi csapatunk ilyen balesetből ezen összeg többszörösét éri el. Ezért is fontos, hogy időben megfelelő szakemberhez kerüljenek ezek az ügyek!
Referencia anyagaink munkatársainknál elérhetőek, kérje tőlünk bizalommal!
Alfa Kártérítés Kft.
